Referenciák

Filmek világa

Színfalak mögött

Rövid ismertetés

Fotók: Rizmajer Antal (és saját képek is)

Helyszín: Amber Bride by Sorg Villa

Létszám: 70fő

Elrendezés: könyöklők, hosszú asztalsorok

Koncepció: Filmes téma – Oscar-díj átadás

Színvilág: bordó, narancs – igazodva főként a témához

Stílus: nyári esküvő őszies hangulatban, száraz virágos és élő virágos dekoráció

Különlegesség: délutáni esküvő volt -  16-22-ig. Nem hagyományos. Állófogadás jelleggel – finger foodok. Nem volt buli része.

Kihívásokkal teli volt az esküvő előkészítése, ugyanis a menyasszony mindent saját kezűleg szeretett volna elkészíteni, a süteményektől kezdve egészen a dekorációig. Szerencsére a helyszín rendezvényszervezőjének segítségével sikerült levenni a terhet a válláról, hogy az esküvő napján csak magával tudjon foglalkozni, és ne a teendőkkel. Még így is rengeteg munka várt rá, hiszen számos dekorációs elemet ő készített el, hogy személyes érintettséget és varázst vigyen a Nagy Napba.

Nagy kihívás volt az is, hogy mindössze két óra állt rendelkezésre a helyszín felállítására. Igaz, hogy a dekoráció jelentős részét előre elkészítettük, de még így is kihívást jelentett mindent összerakni és elrendezni a helyszínen két óra alatt.

Az esküvői dekoráció tematikája az Oscar-díj átadó volt. Ehhez igazodva a dekoráció fő eleme a vörös szőnyeg volt, mely a szertartás helyszínen volt elhelyezve a bevonulási úton. Ez a szimbólum egyenesen Hollywood hangulatát idézte meg az eseményen, és nagyban hozzájárult az egész rendezvény atmoszférájához. A vendégek érezhették a filmvilág varázsát, miközben a szőnyegen haladtak végig a szertartásra.

A szertartás helyszínén a vörös szőnyeg mentén, a menyasszony kérésére száraz virágos földi dekorációk voltak elhelyezve, sziromszóráshoz pedig szintúgy szárított virágokat használtunk. Az eskető asztal mögött, mint boldogságkapu, egy kőkapu díszelgett élő virágokkal és zöldekkel, kihasználva a helyszín adottságait. A szertartás után a vendégeket könyöklőkön elhelyezett popcorn dobozok fogadták, amik szintúgy visszahozták a filmes hangulatot.

Ezen az esküvőn nem hagyományos ültetett vacsora volt, hanem állófogadásos, mely tökéletesen illeszkedik a modern esküvői trendekhez, és lehetővé teszi, hogy a vendégek teljes mértékben élvezzék az eseményt anélkül, hogy korlátozva lennének egy asztalhoz. A fesztelen légkör és a tematikus dekoráció együttesen biztosította, hogy az esküvő valóban emlékezetes legyen minden résztvevő számára. Ettől függetlenül a teremben elhelyeztek néhány asztalt, gondolva az idősebbekre is. Ezeken az asztalokon zöld növényfüzéreket futtattunk végig, néhány színes virággal kiegészítve, és a menyasszony által készített téglavörös színű mécsestartókkal.

Az esküvő egyik különleges része volt a fotósarok, ahol a vendégek megörökíthették az emlékezetes pillanatokat az Instax kamerával készült képek formájában. A fotósarok középpontjában a menyasszony által készített tábla állt, amelyre ezeket a képeket tűzhették fel. Ez a tábla is a filmes koncepcióra épült, mely egy régi filmtekercsre emlékeztetett.

Az esküvő egy rövid, ám annál emlékezetesebb esemény volt, ahol az állófogadásos vacsora lehetővé tette, hogy a vendégek könnyedén mozogjanak, és közvetlenebb légkört teremtsenek. Az estét egy varázslatos pillanattal zárták, amikor csillagszórók színes kavalkádja között ment végig az ifjú pár, miközben együtt ünnepelték őket.

Bemutatkozás

Ismerj meg!

Kommunikáció

Az első benyomás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, de számomra a folyamatos kommunikáció is legalább annyira lényeges. Az állandó kapcsolattartás lehetővé teszi, hogy az elképzelt esemény minél tökéletesebben valósuljon meg.

Kommunikáció

Az első benyomás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, de számomra a folyamatos kommunikáció is legalább annyira lényeges. Az állandó kapcsolattartás lehetővé teszi, hogy az elképzelt esemény minél tökéletesebben valósuljon meg.

Szenvedély és egyediség

A fő szempontom mindig az, hogy a precíz és maximalista szemléletemmel megvalósítsam az ügyfeleim elképzeléseit. Célom, hogy minden esemény egy varázslatos és emlékezetes élmény legyen azok számára, akik részt vesznek benne. Hiszem, hogy a részletekben rejlik a tökéletesség, ezért minden apró részletre odafigyelek, hogy a végeredmény mindenki számára elégedettséget hozzon.
A legszebb dolog ebben a szakmában az, hogy nincs két egyforma dekoráció. Minden alkalom egy új lehetőséget jelent az alkotásra és az egyediség megvalósítására, ezért minden egyes projektet izgalmas kihívásnak tekintek, és mindig igyekszem új, kreatív megoldásokat találni az adott helyzetben.

Innováció

Számomra kiemelten fontos a folyamatos megújulás és fejlődés. Mindig törekszem arra, hogy naprakész legyek a szakmában zajló változásokban és fejlesztésekben. Folyamatosan képzem magam elméletben és gyakorlatban egyaránt, hogy mindig a legújabb és legjobb módszereket, ötleteket alkalmazhassam a munkámban. Ez lehetőséget ad arra, hogy az ügyfeleimnek mindig a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújthassam, és hogy minden esemény egyedülálló és emlékezetes legyen számukra.

Értékelések

Amiért érdemes csinálni

Üzenet küldés

Írd meg nekünk az elképzelésed, mi pedig megvalósítjuk!

Kérlek, add meg a részleteket az elképzelésről, amelyre ajánlatot szeretnél kérni. Ez lehet bármi, például egy esemény, egy termék, egy szolgáltatás vagy bármilyen más projekt. Minél több információt adsz meg az elképzelésről, annál pontosabb ajánlatot tudunk adni a megvalósítására vonatkozóan.

valósítsuk meg együtt

Vedd fel velünk a kapcsolatot telefonon vagy e-mailben!

Átbeszéljük és megtaláljuk neked a legjobb megoldást

Elkészítjük a személyre szabott ajánlatodat

Szerződünk és megkezdődik a közös munka