Referenciák

Évindító esemény

Színfalak mögött

Rövid ismertetés

Cég: Penny Market

Helyszín: Groupama Aréna

Esemény: Évindító esemény 2024

Létszám: 200 fő

 

A cég számára rendkívül fontos volt, hogy az év eleji rendezvényük a legmegfelelőbb módon tükrözze vállalatukat és értékeit. Ezúttal a csillogás volt a fő téma, mely megvalósítására újból minket kértek fel.

Az előző eseményükhöz hasonlóan, ahol a galaxis témáját kellett megvalósítanunk a cég színeiben, most egy egyszerűbb, de nem kevésbé látványos dekorációt terveztünk, kérésüknek megfelelően. A csillogás jegyében a cég sárga színét arannyal kombináltuk, míg a piros színt kiegészítőként használtuk. Az igényeknek megfelelően bőségesen használtunk fényeket, hogy az egész rendezvény ragyogjon.

Az asztalokat üvegburákkal díszítettük, melyekben LED-es fényfüzérek világították meg azokat, és emellett arany és piros konfettikkel borítottuk be az asztalt. Az asztaldíszek mellett az egész teret arany állványokkal tettük izgalmassá, amelyekre üvegvázákban fehér ágakat helyeztünk, LED-es fényekkel feldobva.

Az összhatás lenyűgöző volt, és a végeredmény egy csodálatos hangulatú rendezvény lett. Nagyon örültünk annak, hogy ismét részt vehettünk a cég eseményének dekorálásában, és a végén ez alkalommal is elégedett volt a megrendelő.

Bemutatkozás

Ismerj meg!

Kommunikáció

Az első benyomás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, de számomra a folyamatos kommunikáció is legalább annyira lényeges. Az állandó kapcsolattartás lehetővé teszi, hogy az elképzelt esemény minél tökéletesebben valósuljon meg.

Kommunikáció

Az első benyomás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, de számomra a folyamatos kommunikáció is legalább annyira lényeges. Az állandó kapcsolattartás lehetővé teszi, hogy az elképzelt esemény minél tökéletesebben valósuljon meg.

Szenvedély és egyediség

A fő szempontom mindig az, hogy a precíz és maximalista szemléletemmel megvalósítsam az ügyfeleim elképzeléseit. Célom, hogy minden esemény egy varázslatos és emlékezetes élmény legyen azok számára, akik részt vesznek benne. Hiszem, hogy a részletekben rejlik a tökéletesség, ezért minden apró részletre odafigyelek, hogy a végeredmény mindenki számára elégedettséget hozzon.
A legszebb dolog ebben a szakmában az, hogy nincs két egyforma dekoráció. Minden alkalom egy új lehetőséget jelent az alkotásra és az egyediség megvalósítására, ezért minden egyes projektet izgalmas kihívásnak tekintek, és mindig igyekszem új, kreatív megoldásokat találni az adott helyzetben.

Innováció

Számomra kiemelten fontos a folyamatos megújulás és fejlődés. Mindig törekszem arra, hogy naprakész legyek a szakmában zajló változásokban és fejlesztésekben. Folyamatosan képzem magam elméletben és gyakorlatban egyaránt, hogy mindig a legújabb és legjobb módszereket, ötleteket alkalmazhassam a munkámban. Ez lehetőséget ad arra, hogy az ügyfeleimnek mindig a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújthassam, és hogy minden esemény egyedülálló és emlékezetes legyen számukra.

Értékelések

Amiért érdemes csinálni

Üzenet küldés

Írd meg nekünk az elképzelésed, mi pedig megvalósítjuk!

Kérlek, add meg a részleteket az elképzelésről, amelyre ajánlatot szeretnél kérni. Ez lehet bármi, például egy esemény, egy termék, egy szolgáltatás vagy bármilyen más projekt. Minél több információt adsz meg az elképzelésről, annál pontosabb ajánlatot tudunk adni a megvalósítására vonatkozóan.

valósítsuk meg együtt

Vedd fel velünk a kapcsolatot telefonon vagy e-mailben!

Átbeszéljük és megtaláljuk neked a legjobb megoldást

Elkészítjük a személyre szabott ajánlatodat

Szerződünk és megkezdődik a közös munka